Kiváló szereplés a Solvers’ Cup nemzetközi esettanulmány versenyen

Kanadai, magyar és szlovén csapatokkal versenyezve a GTK-s csapat megnyerte az első selejtező fordulót, majd a második fordulóban szoros versenyben került második helyre a későbbi győztes kanadai csapat mögött. Gratulálunk Barabási Tamás, Deák Péter, Éltes Rita és Szabó Norbert hallgatóinknak!

2018 szeptember 14-17. között került sor a Solvers’ Cup nemzetközi esettanulmány versenyre Budapesten, a Case Solvers és a Budapesti Corvinus Egyetem szervezésében. A versenyre a GTK diákjai is meghívást kaptak az előző években elért nagyszerű nemzetközi versenyeredmények alapján. Az szakkollégiumot képviselő hallgatók angol, kanadai, magyar, német, osztrák, szerb és szlovén egyetemek csapataival mérhették össze tudásukat.

A kétfordulós verseny első, 4 órás fordulójának témáját a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szolgáltatta, míg a második, 10 órás forduló témája az OTP Bank volt. A 12 csapat három elődöntős csoportban versenyzett a döntőbe jutásért, amelynek jogát a csoportelsők szerezhették meg. A GTK-s csapat kiválóan teljesített a csoportküzdelmek során, megnyerték az első fordulót, összesítésben pedig második helyet szereztek a csoportban.

Az elődöntős csoport, és végül a verseny döntőjének győztese is a kanadai Lazaridis Egyetem csapata lett.

Gratulálunk hallgatóinknak a nagyszerű eredményhez!