Első helyezés a XVIII. Országos Esettanulmány Versenyen

2017. március 11-13. között a Budapesti Corvinus Egyetem és az EVK Szakkolégium szervezésében, került megrendezésre a XVIII. Országos Esettanulmány Verseny (OEV), mely a Kárpát medence legrangosabb menedzsment esettanulmányi versenyének számít. Idén először kétfordulós rendszerben szervezték meg a nemzetközi eseményt, melyre minden résztvevő egyetem legfeljebb három hallgatói csapatot delegálhatott.

Az online előforduló után, 16 csapat jutott tovább, melyből három kolozsvári volt. A Babeș-Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Magyar Intézetét és a Gazdasági Tanácsadó Klubot (GTK) képviselő csapatok a következő felállásban bizonyították rátermettségük a versenyen: Éltes Rita (Menedzsment 2. év), Deák Levente (Bank és Pénzügy, 3. év), Deák Péter (Gazdasági informatika, 2. év) és Kiss Alpár (Vállalkozásmenedzsment mesteri, 2. év) a Synergy csapatban; Dibernardo Attila (Vállalkozásmenedzsment mesteri, 1. év), Fekete Réka (Vállalkozásmenedzsment mesteri, 1. év), Nagy Lóránd (Vállalati pénzügyi menedzsment mesteri, 1. év), Szabó László (Vállalkozásmenedzsment mesteri, 1. év) a 4Tune csapatban; illetve Géger Gyopár (Marketing, 2. év), Korcsmáros Boglárka (Menedzsment, 2. év), Szabó Norbert (Pénzügy és Bank, 2. év), Tankó Attila (Menedzsment 2. év) az Argó csapatban.

A versenyre a Bátor Tábor Alapítvány szolgáltatta az esetet, melyre a gyakorló szakemberekből, vállalatvezetőkből és tanácsadókból álló zsűri a kolozsvári Synergy csapatnak ítélte a nagyszerű első helyet. A verseny döntőjének a következő módon alakult a sorrendje:

I. hely: Babeș-Bolyai Tudományegyetem, Kolozsvár

II. hely: Budapesti Corvinus Egyetem

III. hely: Budapesti Műszaki Egyetem

IV. hely: Szegedi Tudományegyetem