Pszichológiai tevékenységen vettek részt a GTK tagok!
December 4-én sor került a tanév első pszichológia-képzésére, amelynek központi témája a problémamegoldás és az egyeztetés volt. A képzés során több interaktív feladatra is sor került. Emellett a résztvevők többször dolgoztak csapatokban: egyszer kisebb, egyszer pedig nagyobb csoportokban. Ezekben a csapatmunkákban közösen kellett megoldani különböző feladatokat, például irányításadással kapcsolatos gyakorlatokat.
A képzés során jól felismerhető volt, hogy minél nagyobb csapatban dolgozunk, annál több időre van szükség a megbeszélésekre, hiszen mindenkivel egyeztetni kell – függetlenül a feladat egyszerűségétől. Bár a végeredmény mindenkinél ugyanaz lett, mindenki más módon szerette volna elérni azt.
A képzés rendkívül hasznos volt, hiszen a diákok fejleszthették problémamegoldó készségüket és csapatmunka-képességüket.
Külön köszönet illeti Maluczan András Róbertet, szervezetpszichológus és trénert, aki érdekes és interaktív módon segítette a diákok fejlődését és tanulását!