Stratégiai menedzsment képzésen vettek részt elsőves diákjaink
Március 6-án egy egész napos stratégiai menedzsment képzésen vehettek részt a GTK elsőéves tagjai, amelyet az IFUA Horváth tanácsadói – Nagy Diána, Inovay Tamara és Vajta Krisztina tartottak. A képzés célja az volt, hogy a résztvevők betekintést nyerjenek a vállalati stratégiaalkotás folyamatába, és gyakorlati példákon keresztül is megismerjék annak legfontosabb lépéseit.
A nap során a hallgatók több tematikus blokkban ismerkedtek meg a stratégiai gondolkodás alapjaival: szó esett többek között a jövőkép és a célok meghatározásának jelentőségéről, az elemzés szerepéről, valamint arról is, hogyan épül fel egy jól működő vállalati stratégia.
Az elméleti részeket interaktív feladatok követték. A résztvevők négyfős csoportokban dolgozva próbálhatták ki a tanult módszereket, például a GTK jövőképének közös megfogalmazásán keresztül. Érdekes tapasztalat volt, hogy bár a csoportok egymással nem egyeztettek, sok esetben mégis hasonló irányok és ötletek születtek.
A képzés rávilágított arra is, hogy a legtöbb sikeres vállalat működése mögött egy tudatosan felépített stratégiai folyamat áll, amely meghatározza a hosszú távú célokat és a hozzájuk vezető lépéseket. A résztvevők így nemcsak elméleti ismereteket szerezhettek, hanem azt is láthatták, hogyan alkalmazhatók ezek a gyakorlatban.
Ezúton is köszönjük Nagy Diánának, Inovay Tamarának és Vajta Krisztinának, hogy interaktív és inspiráló módon mutatták be a stratégiai menedzsment alapjait a GTK tagjainak.