GTK-s diákok az IFUA Horváth & Partners esettanulmány versenyén
Az IFUA Horváth & Partners nemzetközi tanácsadó vállalat 2017. november 17-én rendezte meg a stratégiai esettanulmány versenyének döntő szakaszát, melyre a GTK-t képviselő csapat is továbbjutott.
A verseny két fordulóból állt, az első fordulóban egy selejtezőre került sor, ahonnan a legjobb 10 csapat került a döntőbe. Az előfordulóból kiválasztott 10 legjobb csapat között szerepelt Budapesten a Synergy csapata is, név szerint Bálint Alexandra Teodóra, Éltes Rita, Fekete Réka és Géger Gyopár, akik a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem diákjai, illetve a Gazdasági Tanácsadó Klub tagjai.
Az esettanulmány témáját a GreenGo vállalat szolgáltatta, amely Budapest első e-carsharing szolgáltatója. A versenyt a Budapesti Corvinus Egyetem csapata nyerte. A bemutató után egy állófogadásra került sor, ahol a csapat a személyes visszajelzésekből sokat tanulhatott, illetve új kapcsolatokra is szert tettek.