Nemzetközi menedzsment képzés a GTK koordinátoraival
2017. október 31-én került sor a nemzetközi menedzsment téma köré épülő előadássorozat első moduljára, melyet a Gazdasági Tanácsadó Klub koordinátorai, Szász Levente és Rácz Béla Gergely tartottak.
Az előadás keretén belül, a GTK tagok megismerkedhettek a téma fontosabb fogalmaival, valamint csapatokban igyekeztek a felmerülő kérdéseket választ adni. A koordinátorok vállalati példákkal is alátámasztották az elméleti tudnivalókat.
A képzés célja, az angol nyelven történő kommunikáció mellett, felkészíteni a tagokat a nemzetközi esettanulmány versenyek kihívásaira és ezáltal a munkaerő piac megpróbáltatásaira is.
Összegzésképpen a résztvevők új ismeretekkel gazdagodhattak, amelyek a szakmai fejlődésüket segíti.