Részvétel a tizedik Solvay Business Game-en

2017. február 17-18. között tizedik alkalommal szervezték meg a brüsszeli, összesen hat próbából álló Solvay Business Games versenysorozatot, amelyen 400 versenyző mérhette össze tudását. Az idén először minden kontinens képviseltette magát.

Az első próba témáját a Lidl szolgáltatta. Ennek a próbának a selejtezője online módon zajlott, még a tényleges verseny kezdete előtt egy héttel. A döntőbe jutott tíz megoldást a kétfős csapatok február 18-án, szombaton prezentálták a szakmai zsűri előtt.

A második próbára február 17-én, pénteken került sor, ez volt a pitch-challenge, amelyet a McKinsey tanácsadó cég szolgáltatott. A négyfős csapatoknak három óra állt rendelkezésükre, hogy összeállítsanak egy ötperces pitch-et, amelyben meggyőzik a zsűrit arról, hogy miért lesz sikeres a World Music által bevezetni kívánt 24/7 típusú szolgáltatást nyújtó platform.

A harmadik próba a tárgyalás próbája volt, melyhez az esetet a BDO biztosította. A négy főből álló csapatoknak négy óra alatt kellett megállapodásra jutniuk a másik féllel egy felvásárlási/összeolvadási problémával kapcsolatban. A résztvevő csapatokat két nagy kategóriára osztották: vevők és eladók. A konkrét tárgyalásra az utolsó két órában került sor, ahol a vevők és az eladók megegyeztek az árról.

A nap utolsó próbája a stratégiai próba volt. A négy fős csapatoknak a Degroof Petercam magán- és befektetési bank számára kellett stratégiát kidolgozniuk arra vonatkozóan, hogy milyen ambassador-programot vezessen be a bank.

Az ötödik próba másnap, február 18-án, szombaton zajlott. A hat fős csapatok négy óra alatt mérték össze tudásukat. Az esetet a Unilever multinacionális vállalat szolgáltatta. A résztvevőknek marketingstratégiát kellett kidolgozniuk az Unilever új, Pure Leaf termékére vonatkozóan, a 4P modellből kiindulva.

A délután második részében a csapatok a pitch-, a stratégia-, valamint  a marketingpróbákon kidolgozott megoldásokat mutatták be  a vállalati képviselőkből álló zsűri előtt.

A hatodik próba, a disputa, a fent említett megmérettetések eredményhirdetése után következett.  Ezen összesen nyolc versenyző vehetett részt: a négy legtehetségesebben prezentáló, alapképzésen tanuló diák és a négy legsikeresebb, mesterképzésen tanuló diák. Mindkét kategória képviselőinek (Bsc, Msc) húsz perc állt rendelkezésére, hogy felkészüljenek a disputára.

A két napos, intenzív verseny állófogadással zárult. A résztvevők a Les Jeuxd’Hiver Klubban folytathatták a szakmai megbeszéléseket és a kapcsolatépítést.