Győzelem a beijingi I-CEE 2026 nemzetközi esettanulmány-versenyen

Újabb kiemelkedő nemzetközi sikert értek el GTK-s diákjaink: első helyezést szerzett a Babeș–Bolyai Tudományegyetem, a Manchester Metropolitan University és a Rotterdam Business School hallgatóiból álló nemzetközi csapat a Beijing Foreign Studies University által szervezett I-CEE Student Case Contest 2026 nemzetközi esettanulmány-versenyen. A verseny döntőjére 2026. szeptember 5-én került sor.

A 2021 óta évente megrendezett verseny eddigi kiadásain több mint 1000 hallgató vett részt, több mint 110 egyetemet és 45 országot képviselve. A megmérettetés egyik különlegessége, hogy a csapatok tagjainak legalább két különböző országból vagy két különböző egyetemről kellett érkezniük.

A verseny két fordulóból állt. Az első szakaszban a csapatoknak egy 3000–5000 szavas üzleti esettanulmányt kellett kidolgozniuk, majd a legjobb megoldásokat készítő csapatok jutottak tovább a döntőbe. A szeptember 5-i online döntő során a résztvevők prezentáció keretében mutatták be megoldásukat, majd a szakmai zsűri kérdéseire válaszoltak.

A győztes nemzetközi csapatban három GTK-s diákunk, Imre-Madarász Emese, Kacsó Gergely és Sándor István képviselte a Babeș–Bolyai Tudományegyetemet. Emese és Gergely a Pénzügy és bank szak elsőéves hallgatói, István pedig a Gazdasági informatika szak elsőéves hallgatója.

A nemzetközi csapatot a BBTE részéről dr. Szász Levente, a Manchester Metropolitan University részéről dr. Mark Crowder, a Rotterdam Business School részéről pedig dr. Hans Van Oudheusden koordinálta. GTK-s diákjaink felkészítésében dr. Györfy Lehel és dr. Rácz Béla-Gergely is közreműködött.

A győztes csapat feladata a kínai MICO WORLD vállalat TopTop nevű, játékokra és közösségi élményekre épülő alkalmazásának európai terjeszkedéséhez kapcsolódott. A hallgatóknak meg kellett határozniuk a piacra lépés szempontjából legígéretesebb európai országokat, fel kellett építeniük a terjeszkedés ütemezését, valamint javaslatokat kellett kidolgozniuk arra, hogyan lehet az alkalmazás játékait, közösségi funkcióit és teljes ökoszisztémáját az európai felhasználók igényeihez igazítani.

A stratégiai javaslatnak emellett növekedési tervet, működési megoldásokat és részletes költségvetést is tartalmaznia kellett. A csapat írásbeli megoldásával bekerült a verseny 25 döntős csapata közé, ahol egy 20 perces prezentáció során mutatta be elképzeléseit, majd válaszolt a szakmai zsűri kérdéseire. A kiemelkedő teljesítményt a bírálóbizottság első hellyel jutalmazta.

A GTK és a BBTE együttműködésével összesen négy, egyenként öt hallgatóból álló nemzetközi csapat vett részt a versenyen. GTK-s diákjaink közül Antonya Zsombor, Bukur Gábor, Faluvegi Balázs-Krisztián, Gergely Péter, Jaskó Dániel, Szász-Péter Ádám, Tűzes Blanka, Bartha Márk és Zolcsák Kristóf is bekapcsolódott a megmérettetésbe, különböző nemzetközi csapatok tagjaiként.

A döntőbe végül az Imre-Madarász Emese, Raffaela di Napoli, Kacsó Gergely, Sándor István és Jessica Charlesworth alkotta csapat jutott be, amely a nemzetközi mezőnyben megszerezte a verseny első helyét.

Szívből gratulálunk GTK-s diákjainknak, a győztes nemzetközi csapat valamennyi tagjának, valamint a felkészítőknek ehhez a kiemelkedő nemzetközi eredményhez! Büszkék vagyunk rá, hogy diákjaink ismét bizonyították szakmai felkészültségüket és versenyképességüket a nemzetközi mezőnyben.