Harmadik hely és két különdíj a miskolci menedzsment esettanulmány versenyen

2019. október 24-25 között, idén nyolcadik alkalommal került megrendezésre a Dr. Susánszky János Esettanulmány Megoldó Emlékverseny a Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi Karán.

A meghívásos versenyen a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Magyar Intézetét a Balog Mónika, Kluzsán Kriszta, Kuchárszki Ingrid (GTK tag) és Ravasz Attila alkotta csapat képviselte.

Idén is a szervezők vállalati partner közreműködésével állították össze az esettanulmányt, amely a Bosch-hoz kötődött.

A rendezvény során a versenyzőknek 10 órájuk állt rendelkezésre a stratégiájuk felépítésére, majd másnap vállalati szakemberekből álló zsűri előtt mutatták be megoldásukat. Csapatunk a zsűri megítélése szerint a harmadik legjobb megoldást nyújtotta, emellett két különdíjat is kiérdemelve.

Gratulálunk a kolozsvári csapat sikeréhez!