Kovácsa Kata, Lőrinczi Réka és Vargyasi György Menedzsment Shadowing tapasztalatai

2024 március 7-8 között Management Shadowing programon vettek részt a GTK-s diákok, Barok István, a Bonafarm ZRT. stratégiai üzletfejlesztési igazgató árnyaként.

A vállalat látogatás során az első napot a Budapesti irodában kezdtük, ahol megismertük a cégcsoportot és annak múltját, valamint az üzletfejlesztési igazgatóság futó projektjeit. Kezdetben bemutatták az aktuális sertés, csirke, kacsa, gabona, tej piacot, az árak változását, az ezzel kapcsolatos várakozásokat és a jelenlegi tervekről meséltek.

A nap további részében részt vehettünk két stratégiai megbeszélésen, amikor beleláttunk abba, hogy a cégcsoporton belül hogyan működik az alapanyag árak meghatározása, előrejelzése. Az első nap zárásaként meghallgattuk István előadását, melyet az Agrovirtus LeadersLab vezetőképzőjén tartott, arról, hogy hogyan működtessünk hatékonyan a 21. században FMCG vállalatot.

A Shadowing második napján Szegedre látogattunk, ahol először a Pick Szeged Zrt. szalámi üzemét látogattuk meg. A termelési vezető, Fülöp Zsolt, aki a Pick szalámi mestere, végig vezetett az üzemen, ahol láthattuk, hogy hogyan lesz a levágott sertéshúsból a polcon vásárolható Pick téliszalámi. A bemutató során, megértettük, hogy melyek azok az elengedhetetlen folyamatok, amelyek a termék minőségéhez járulnak hozzá, valamint rengeteg hasznos információval lettünk gazdagabbak, ami a felhasznált technológiákra vonatkozik.

A nap második állomása a Sole-Mizo Zrt. szegedi üzeme volt, ahol Kuk Titusz üzemigazgató vezetett körbe. Az elején elmesélte, hogy milyen tevékenységet végeznek ők a gyárban, majd végig vezetett a gyártósoron, ahol láthattuk, hogy milyen technológiával készülnek a Mizo tejtermékek (tejek, fermentált termékek, illetve ízesített termékek), amelyeket leveszünk az üzletek polcairól.

Az eseménydús két napból rengeteget tanulhattunk, úgy szakmai, mint iparági szempontból. Ezútón is köszönjük Barok Istvánnak és csapatának, Énekes-Deczky Xéniának, Griz Gerda-Zsuzsannának és Ottóffy Bálintnak ezt a tartalmas két napot.