Országos I. hely a KPMG versenyén – továbbjutás Dubaiba

2015. március 9–11. között Bukarestben került sor a KPMG International Case Competition (KICC) esettanulmány-verseny második alkalommal megrendezett országos döntőjére. A kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Magyar Intézetét, valamint a Gazdasági Tanácsadó Klubot (GTK) a Watson4 csapat képviselte a döntőben, akik kiváló teljesítménnyel országos első helyet szereztek, így ők képviselhetik Romániát a Dubaiban megrendezett nemzetközi döntőben.

A győztes csapat tagjai Guttmann Csongor, Kovács Anita, Német Hunor-Attila és Székely Rita GTK-tagok voltak.

A csapat döntőbe jutását egy többlépcsős kiválasztás előzte meg. A versenyre jelentkezett csapatok egy általuk kiválasztott romániai iparág fejlesztésére kellett ötleteket kidolgozzanak, amelyeket infografikán kellett megjelenítsenek. Ezt követően a szervezőbizottság előtt interjú keretében mutatták be javaslataikat és csapatukat. A selejtezők eredményei alapján a bukaresti döntőben végül hat csapat mérhette össze tudását.

A bukaresti döntő első két felkészülési napját követően a harmadik napon került sor a „végső megmérettetésre”, amelynek keretében a csapatok három óra alatt dolgozhatták ki javaslataikat egy megadott esettanulmányra, amely idén az alacsony árkategóriájú autók iparágában megnövekedett versenyre és ezen belül a Dacia helyzetére fókuszált.

A döntőben nyújtott kiváló teljesítményük alapján a Watson4 csapat tagjai országos első helyezést értek el, így 2015. április 13–16. között Dubaiban, a verseny nemzetközi döntőjében mérhetik össze tudásukat a további 28 ország képviseletében továbbjutott csapattal.