A Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Kar Magyar Intézetének valós esetét oldották meg a GTK-s diákok

A Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Kar Magyar Intézetének valós esetét oldották meg a GTK-s diákok

Március 10-én sor került a félév első belső esettanulmány oldására, amely során a GTK tagok marketinges szemmel kellett saját karukhoz és főleg a Magyar Intézethez viszonyuljanak. A feladat egy teljes marketingkampány létrehozása volt, melynek célja a kolozsvári magyar közgazdaságtan oktatás népszerűsítése, főleg a középiskolát végző tanulók szemében.

A diákoknak fel kellett mérni a romániai magyar diákok “piacát”, azonosítani kellett egy egyértelmű üzenetet és megvalósítható stratégiai elemeket kellett prezentálni.

A 4 csapatnak 15 perce volt bemutatni megoldásait a háromtagú zsűrinek, amelyet dr. Rácz Béla-Gergely, dr. Györfy Lehel-Zoltán és Molnár Tamás, a Diversity Advertising munkatársa alkotott.