Döntős szereplés és különdíj az online EsetSTART menedzsment esettanulmány versenyen

2020. november 15-22. között került megrendezésre a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Management Szakkollégiuma által szervezett Eset’20 Start esettanulmány verseny. A selejtező online fordulójában 3 GTK-s csapat vett részt, a Solvers (Albert Vivienn, Benedek Orsolya, Bokor-Tóth Krisztina, Pásztor Kende Ferenc), a SuitCase (Ambrus Anna, Fülöp Balázs Tihamér, Székely Evelin Beáta, Szőke Dóra), illetve a Meliora (Kovács Dorottya, Nagy Boróka, Póra Boglárka, Székely Noémi), melynek során megoldásokat és javaslatokat kellett tegyenek arra nézve, hogy hogyan lehet fenntartani az online világban a munkahelyhez való kötődést.

Ezt követően, két elsőéves hallgatókból álló csapat, a Solvers és a SuitCase, jutott be az online esettanulmány verseny döntőjébe, ahol 8 csapat mérhette össze tudását. Ezekben a fordulókban az Ilcsi natúrkozmetikai márka által felvetett problémákra kellett választ keresniük a csapatoknak, miszerint, hogyan lehetne megszólítani a fiatalabb korosztályt, illetve, hogyan valósulhatna meg a vállalat terjeszkedése?

Az eset kidolgozása, bemutatása és kiértékelése után a SuitCase csapat szerezte meg a verseny “Legkreatívabb megoldása” különdíját.

A csapatok felkészítő tanárai dr. Györfy Lehel, dr. Szász Levente și Rácz Béla voltak.

Gratulálunk a csapatoknak az elért eredményekhez!