Második hely és különdíj a budapesti Solvers’ Cup nemzetközi esettanulmány versenyen

Második helyezést és különdíjat ért el a GTK-s csapat a budapesti Solvers’ Cup nemzetközi esettanulmány verseny 10 órás esettanulmányának megoldásával.
2019. augusztus 8-11 között a budapesti Case Solvers szervezésével megrendezésre került a Solvers Cup nemzetközi esettanulmány verseny, melyen a Babeș-Bolyai Tudományegyetem és a GTK csapatát Borsos András (Bank és Pénzügy, II. év), Farkas-Hegyi Beatrix (Menedzsment, I. év), Szép Hunor (Bank és Pénzügy, I. év) és Tiboldi Dorka (Gazdasági informatika, I. év) képviselték.
A versenyen két különböző vállalat számára kellett megoldást nyújtsanak diákjaink. A csapatoknak négy óra állt rendelkezésükre, hogy kidolgozzanak egy terjeszkedési stratégiát a DHL számára, valamint tíz órájuk volt arra, hogy megoldást találjanak az Amigos for children
nevű magyarországi nonprofit szervezet jövőbeli kihívásaira. A két megoldást külön díjazták a szervezők. A négy órás esetnél a csapat negyedik helyezést ért el, a tíz órás esetnél pedig a dobogó második helyén végeztek az Imperial College London csapata mögött, valamint elnyerték a legjobban megvalósítható megoldás különdíját.
Gratulálunk nekik!